Mogyorókrémes csokitorta

Ancsi
Mogyorókrémes csokitorta

Tészta: 8 tojás, 15 dkg kristálycukor, 8 dkg finomliszt, 6,5 dkg holland kakaópor, 6 dkg Rama Vajas Íz, 6 dkg étcsoki, 1 kávéskanál sütőpor

A Rama Vajas Ízt és a csokit összeolvasztjuk és hagyjuk hűlni. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük, majd beleszórjuk a cukrot. A tojássárgáját összekeverjük, beleöntjük a habba, és hozzákeverjük a vajas csokit is. Végül beleforgatjuk a kakaó-, és sütőporral elkevert lisztet. Előmelegített sütőben 160 °C-on sütünk belőle három lapot, de aki jól el tudja vágni, az megsütheti egybe is. Mivel én nem tartozom ezen kategóriába, így én egyesével sütöttem a lapokat kb. 12-14 percig. Az egész massza sütési ideje kb. 40-45 perc.

Krém: 25 dkg Rama Vajas Íz, 10 dkg porcukor, 17 dkg mogyorókrém, 1 evőkanál holland kakaópor

A puha Rama Vajas Ízt habosra keverjük a porcukorral, majd hozzáadjuk a mogyorókrémet és a kakaóport. Egyenletesen elosztva megkenjük a lapokat, és a tortát kívülről is. Díszítésképpen bonbonokat, rolettit (ostyarúd) teszünk a tetejére. Az oldalát megszórhatjuk dióval, mogyoróval, mandulával, ízlés szerint.

Online szótár